Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verseim 1

 

 

Végre!

 

Fáradt a test, elme éber,
Álmodni rest, kerge éjjel,
Kínozza terv, füle látja,
Órája jár a szobába.

Pezsdülve fő agya lágya,
Ihlettel lett felcsigázva.
Felkelni kell eme tűzzel,
Átadni teljes erővel.

Jöjjön ki tőle kiírva,
Hajlítva rá a papírra.
Most már talán jön a béke,
Áttér nyugodva szemére.

Végre!

 

 

 

 

 

 

 

Úr és a Szolga

 

Határt tekintet átlát
Ma lát egy árva szolgát
Urát szerette, mert már
Felette görnyed s szolgál

Kapája szorgos, altat
Serény magot takargat
Miből lesz étel és lét
Cserébe adja szívét

Ez adna szépen érést
Aratja majd a termést
De fordul át az élet
S a szolga már az Úr lett

Határt tekintet átlát
Ma lát egy árva szolgát
Urát szerette, mert már
Alatta görnyed s szolgál

 

 

 

 

Tűz

 

Kint tombol a tél ,
Bent melegség ér .
Ülök a kandalló előtt .
Valahogy most ez ad erőt .
A tűz halkan pattog,
Szemem nézi s ragyog .
Játszanak a lángok formái,
Fákat nyaldossák nyelvei.
Fénylenek, ragyognak,
Pírt adnak arcomnak.
Tűzteste táncot lejt,
Számomra kincset rejt.

Ilyen lennék? Ilyen vagyok,.
Mikor perzselnek a dalok.
Belülről, kijöjjenek,
Kínzóan perzseljenek
Fel mindent, mire hatnak.
Eme lángok ki nem alhatnak.
De egy valami megfojtja,
Az éltető levegő hiánya.
Nálam a hiány, mi lehet?
Jaj, tüzemnek, ha nincs ihlet!
Mert kialszik, meghal szépen,
Bennem soha, ezt remélem.

 

 

 

Szerelmünk tüze

Elpattant egy szikra,
S lángra lobbantotta
Az érzelmek erdejét.
Picike lángocskából hirtelen,
Picike lángoló érzelem
Megmutatta szenvedélyes erejét.
Az erdőben lakó állatok,
A szerelemben felmerülő gondok
Mind mind menekülnek.
Nincs semmi esélyük,
Elpusztul lakóhelyük,
S ők is szétégnek.

A fák lombkoronái,
S égbenyúló ágai
Martalékai a tűznek.
A talajt is felégeti,
Sose fog kialudni
Eme érzelme a szívnek.
Hát égjen, forrjon lángoljon,
Átjusson minden akadályon.
Pislákolni sose hagyjuk.
Élvezzük a perzselését.
Érezzük át melegségét.
S csókjainkkal tápláljuk.

 

 

 

 

 

 

Sírvers

 

Apa!

Kiáltom, de nem hallod,

Mint ahogy én sem a te hangod.

Tudom, átölelni szeretnél,

Mert akkor te is élnél.

De tudom, találkozunk,

Sírni örömtől fogunk.

De addig, míg ezt várom

Sírva kiáltom:

Apa!

 

 

 

 

Sírodnál

 

 

Sírkertben lépdelek, célom egy tábla,

Melyen apám neve van esőtől ráázva.

Vándorol a szemem, könnyekben áll,

Mikor az ismerős betűkre rátalál.

 

Lehajtott fejjel nézek egy virágot,

Mi a tegnapi esőtől teljesen elázott.

Harsogom: Figyelj egy kicsit rám

Seol gyomrában nyugalmas Édesapám!

 

Hallgasd halott füleddel mondandóm.

Szív érzület törött tükre minden szóm.

Hirtelen elmúlásod megrázta lelkem.

Nagy lyukat hagyott szívemben, bennem.

 

Ha visszaforgathatnám az idő kerekét.

Minden hitvány érzelmet zúznék szét,

Mi közötted és közöttem vesztegelt,

Mit komor, gyászos szívem nem felejt.

 

Az, hogy most itt bömbölök sírodnál,

Hogy reszket gyomrom, lelkem ordibál,

Hogy megnyúzva, kínozva miattad élek,

Azt bizonyítja Apu, hogy nagyon szerettelek.

 

 

Rossz hír

 

Ébredtem, de nem gondoltam,

Hogy Anyu azzal lép be hozzám,

Sírástól fakultan megindultan:

Ott maradt a kórházban Apám.

 

Mi lesz most velünk? Velem?

Kit kérdezek majd eztán?

Kinek szava volt énnekem

Gyógyulás betegség után

 

Úgy szerette az életet,

Értünk mindig megszakadt.

Olyan jóízűen evett.

Nem ehet már finomakat.

 

Bohóckodtunk együtt sokat.

Miért lett ennek vége?

Üresség az, ami maradt,

Megnémult víg nevetése.

 

Nem tudtam, hogy halandó.

Úgy látszik naiv voltam.

Azt hittem, hogy „csak” jó,

De már tudom, pótolhatatlan.

 

 

 

Paradicsom

Csukd le a szemed és próbálj elképzelni
Egy új világot, melyet céllá lehet tenni.
S minél jobban és élesebben látod,
Annál inkább lesz az a te világod.
Egy remény, mellyel túléled a mát,
S valósnak éled meg a csodát .
Most arra kérlek, ne figyelj másra,
Jöjj velem egy jövőbeni utazásra.
Zöld fűtenger hullámzik a réten,
Hangulat magával ragad egészen.
Árnyékot nyújt egy dús lombú fa,
Belevésnéd: nem megyek haza soha.
Tarkává teszi a sok virág a tájat.
Oly szívesen leszakítanál egy párat.
Sok ezer ízzel kényeztet a gyümölcs.
Ki ezt így tervezte, az volt a bölcs.
Minden állat dicséri Istent.
Kinek kegyéből sokféle van itt lent.
Egész picitől a hatalmasig.
E világ házában tervezés lakik.
Millió fajta állat él a földön,
S egyik sem azért van, hogy öljön.
Nincs mérges kígyó, és olyan oroszlán,
Mely húst tép, inkább él szalmán.
Mindenkibe, ki szembe jön veled
Megbízol, bár nem is ismered.
Mert minden ember Jehova szolgája,
S ez a szolgálat nem gálya.
Nincs konfliktus, harag és fegyver,
Tökéletessé vált az ember.
Nincs senki sem, ki rosszat tenne,
Inkább az igaz imádatot mutatja be.
S a mennyben ott van Isten.
Őt dicséri a földön minden.
Helyeselt állapotban van a világ.
Uralkodik a várt királyság.
Megszentelődött Jehova neve.
Elpusztult, ki volt ellene.
Ami, aki maradt, az örökké marad,
Élvezi az őszt, telet, tavaszt, nyarat.
Ezért a jövőért küzdeni gyere!
Ne hálózzon be e világ szelleme.
Ne habozz megtenni, ami szükséges,
Hogy boldogan, örökké élhess.
Hogy rád ragyogjon a hold és a nap,
Ez legyen életedben a legfontosabb.
Ki igaz tanú, a haláltól nem fél.
Valódi élet a cél: Hát küzdjél!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszinteség átka

 

Mindenkinek a szemébe mondom, mi igaz,
Ezért senkinek sem vagyok szívében.
Bárcsak lennék egy hazug, egy gaz.
Szeretnének engem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy barát

 

Négy barát körben táncol.

Minden hónapot megszámol.

S amelyiknek éneke jön,

Színre lép, hogy előjöjjön.

 

Az első zöldbe öltözik.

Mi elmegy, visszaköltözik.

S feltárul a szerelem,

Csillog derűs szemeken.

Másik forrón ölel mindent,

Amit a földön talál itt lent.

Érintései örömöt adnak.

Szívek, mint a jég olvadnak.

 

Harmadik, ha táncát járja,

Öltözik sárga palástba.

Füttyszava a szélzúgás,

Elgondolkoztat az elmúlás.

Utolsó táncot járja,

Háromnak fehér barátja.

Hideg szava arról rebeg,

Bújjunk egymáshoz közelebb.

 

Ha vége a négy táncolásnak,

Kezdődik majd megint másnap.

Hiszen egy kör egy esztendő,

Egyik elmegy, a másik jő.

Elmerengünk rajtuk, ugyanis,

Velük öregszünk meg mi is.

Ha gyönyörködünk táncukba,

Életünket meg jobbítja.

 

 

 

 

 

Hangok és Csend

 

Csak kapkodtam én a fejem ,
Mert szép hangok vettek körül .
Zengett minden körülöttem ,
Jobbra, balra, alul, fölül .
Madarak csak csiviteltek .
Bogár zümmögött mellettem.
Szellők lágyan énekeltek .
Ezt én ujjongva füleltem

Majd lovak dobogása volt,
Ami mellettem elsuhant,.
Mint a szívem, ez is úgy szólt.
Mikor hegyről szikla zuhan .
A virágoknak színei ,
A rét, a felhő, mindenség .
Elkezdett együtt dalolni ,
Énnekem úgy, mint soha még .

Minden egyes hang e dalban
Hangod juttatták eszembe .
Nem tudtam maradni halkan,
Én is kiáltottam egyre.
De jaj! Mi e hirtelen csend ,
Nem hallok én már semmit sem .
Az a sok szép hang szétlebbent,,
Mint szerelem a szívemben .

Egyetlen zaj hallatszik már ,
Ahogyan könnyem cseppekben
Gyűlik, csorog és összeáll
Egy tócsaként a szememben .
Én csak állok egy sír előtt ,
Csak a csend ordít felettem .
De eme zaj ráz agyvelőt ,
Szerelmemet eltemettem .

Elindulok, halk a léptem .
Közben csak könnyeket vérzek .
Azt hiszem, megsüketültem,
Fordulok, s másfelé nézek.

 

 

 

 

 

 

 

Gondolatok a méhben

 

 

Benne a puha méhben,
Lubickolok medencében.
Gondom? Kifejlődni.
Nem kell érte erőlködni.

Oly jó eme lét itt bent,
Anyukám mindent megteremt.
Élelem, védelem, kényelem.
Tényleg szerethet Ő engem.

Milyen a világ odakint?
Ide beszűrődő hang int:
Addig jó, míg itt vagyok,
Itt nem érnek a bajok.

Ha kimegyek innen egyszer,
Vár rám egy csúnya rendszer,
Hol úgy hívnak majd, hogy ember,
S élnem tovább már küzdve kell.